Tanáraink
Farkas-Káplár Anett
Az angol nyelv iránti szenvedélyem már korán kialakult. Diákként kezdődött néhány nagyon inspiráló angol oktatónak köszönhetően ez a szeretet. Később angolos óvodapedagógusként folytatódott a történetem. A gyerekek örömét és lelkesedését látva, valamint azt – ahogy ezt mondani szokták – hogy, mint egy szivacs sajátították el a nyelvet, tudtam, hogy ez az én utam. Miután sokféle módszerrel oktattam kisgyermekeknek angolt, megismerkedtem a Helen Doron módszerrel. Azonnal tudtam, hogy jó helyen járok. Ez a módszer végre az, amit régóta kerestem. Az órákon én is aktívan tanítok, ahol rengeteg további pozitív tapasztalatot és élményt szereztem.
Mostanra már mindkét lányom részt vesz babás- és kisgyermekeknek való tanfolyamainkon.
Találkozunk a nyelviskolában! ![]()
Szieber Laura
Szieber Laura vagyok, 23 éves és 2023. szeptember óta tanítok a XXII. kerületi Helen
Doron nyelviskolában.
Az idegen nyelvek szeretete nálam már korán kialakult, általános iskolában németet tanultam, ami aztán később jó alapnak bizonyult az angol nyelv elsajátításához. Egyetemi tanulmányaim során is német, illetve angol irodalmat, nyelvészetet, kultúrát tanultam. Jelenleg az ELTE bölcsészettudományi karán tanulok fordító és tolmács mesterszakon.
A Helen Doron tanítási módszerrel nagyjából 2 és fél éve ismerkedtem meg és szinte
egyből arra gondoltam, hogy mennyivel egyszerűbb dolga lenne minden
gyermeknek, ha már a kezdetektől fogva ilyen játékos, szórakoztató, ám mégis
nagyon hatékony módszerrel tanulnának nyelveket. Ezután már szinte egyenes út
vezetett ahhoz, hogy én is elmélyüljek ebben a tanítási módszerben és a nyelviskola
csapatának tagja lettem.
Azóta nap mint nap személyesen látom hogyan fejlődnek a gyerekek és örömmel
dolgozok velük minden órán. Nem csak ők tanulnak tőlem, hanem én is tanulok tőlük,
ezáltal egyre több tapasztalatot szerzek a tanításban.
Nagyon várom, hogy az idei tanévben is folytathassam a közös munkát a gyermekekkel és remélem sokatokkal személyesen is találkozunk a nyelviskolában.
Fuszek Zita
Szüleimnek köszönhetően már gyermekkorom óta utazom. Az oroszt, az angolt és a hollandot anyanyelvi tanároktól és anyanyelvi környezetben sajátítottam el.
A Helen Doron módszerrel 2024. tavaszán ismerkedtem meg. Öt gyermekemet három nyelven neveljük: magyar, holland, angol. Mikor megismerkedtem ezzel a módszerrel, akkor értettem meg, hogy miért megy olyan könnyen gyermekeimnek a nyelvtanulás, bármilyen nyelvről legyen szó.
Ezen kívül nem régiben végeztem az Integrál Akadémián, ahol integrál szemléletű pszichológia és terápiás módszerek képzésen vettem részt. 2024. szeptembertől a XXII. kerületi Helen Doron Nyelviskola csapatához csatlakoztam. Kiváncsisággal és lelkesen várom a kezdést, valamint hogy megismerkedhessem a gyerekekkel és szüleikkel.
Baka Zsófia
Szofi vagyok, bölcsész, aki egyszerre szereti a komoly beszélgetéseket és a nagy nevetéseket. Filozófiát és etikát tanulok az ELTE-n, de a tanulmányaim mellett mindig is kerestem azt a lehetőséget, ahol a tudás mellett a játék is központi szerepet kap. A Helen Doron módszerben pontosan ezt találtam meg, a közös kalandot, ahol minden óra tele van apró csodákkal: egy új szó, egy vicces mondat, egy új kedvenc dal, ezek a pillanatok tudják igazán örömtelivé tenni az órákat. Szerintem a gyerekekkel a legjobb együtt tanulni, mert velük a megismerés mindig új élményeket és sok közös nevetést is tartogat. Mindezt az angol nyelv és a sok játékos kísérletezés még színesebbé teszi. Amit adni szeretnék az órákon: biztonságot, bátorítást és sok-sok élményt! Hiszem, hogy a Helen Doron módszer legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a gyerekek felszabadultan, játékosan tanulhatnak, és ebben én is örömmel leszek társuk, minden felfedezésnél!
