Rólunk
Amikor 2019 szeptemberében Misivel – aki azóta is iskolánk oktatója – újra nyitottuk a rózsadombi Helen Doron Oktatóközpontot, olyan iskolát képzeltünk el, ahol a tanári kreativitás találkozik a gyerekek természetes kíváncsiságával.
Úgy szerettünk volna eredményeket elérni, hogy közben ne terheljük túl sem a gyerekeket, sem a családokat. Ugyanakkor nem játszóházként, hanem komoly tanulási műhelyként működünk, ahol az örökmozgó és a félénk gyerekek egyaránt tudnak fejlődni.
Nagy előnyünk, hogy az intézmény működését és az órákat úgy alakíthatjuk, ahogyan ezt a célt a leghatékonyabban elérhetjük.
Az azóta nyelvvizsgát szerző, magabiztosan kommunikáló, sőt kétnyelvű tanulóink eredményei újra és újra megmutatják: a következetes, közös munka meghozza az eredményét. Ehhez szükség van a tanár szakértelmére, a gyermek kíváncsiságára és a család kitartó támogatására is.
Jelenleg 5 fős tanári csapat gondoskodik róla, hogy a gyerekek sikerélményekben gazdagon tanuljanak meg angolul beszélni, iskoláskortól pedig írni-olvasni is és 14 éves korukra pedig középfokú nyelvvizsgát szerezni.
Célunk, hogy 16 éves korukra a tinik felsőfokú nyelvvizsgával és stabil nyelvtudással rendelkezzenek.
Mindannyian hisszük, hogy ez az egyetlen módszer, mellyel hatékonyan és könnyedén elsajátítható egy nyelv. Mindezt bizonyítja, hogy immáron a hozzánk járó gyerekek akkreditált nyelvvizsga bizonyítvánnyal a kezükben fejezik be nálunk a tanulást.
Fontosnak tartjuk bármely korosztály tanításánál, hogy a nyelvet ne csak megismertessük, hanem megszerettessük a diákjainkkal. Kihasználjuk annak a lehetőségét, hogy a nyelvelsajátítás során nem csak nyelvi képességeik, hanem érzékszerveik bevonásával zenei stílusuk, mozgáskoordinációjuk is fejlődik. Ezért fontos, hogy tanáraink ismerjék a különböző korosztályok sajátosságait, fel legyenek készülve a gyerekek csodálatos világára.
Mindezt egy olyan környezetben, mely kellemes, inspiráló. Ezért az iskola belső kialakításánál a rózsadombi oktató központban kettő, hangulatos tantermen túl nagy hangsúlyt fektetünk a várakozó szülők, nagyszülők és kistestvérek kényelmére is. Ezért fontos volt számunkra az iskola belső kialakítása, illetve maga a helyszín is, hogy mindenki számára könnyen elérhetőek legyünk.
Folyamatosan bővítjük szolgáltatásainkat. Minden évben szervezünk számos családi programot, tini filmklub, Halloween partit, amelyeken keresztül a gyerekek élményekhez juthatnak és gyakorolhatják az angol nyelvet.
További információkért, kérjünk látogasson el weboldalunkra a későbbiekben is.
A jövőben is szeretettel várunk minden gyermeket!
Üdvözlettel,
Mészáros Szilvia
Nyelviskola vezető
