Tudtad, hogy a te gyermeked is lehet bilingvis?
Tudod, mit jelent az, hogy bilingvis? Magyarul egyszerűen kétnyelvűt. Olyan embert, aki két nyelvet használ a mindennapokban, szinte anyanyelvi szinten. Nem gondolkodik rajta, csak átvált, attól függően, kivel beszél.
Érdekes módon a világ lakosságának több mint a fele kétnyelvű. Vagyis az egynyelvűség inkább ritkaság! Mégis, Magyarországon mi sokszor hátrányban érezzük magunkat ezen a téren: nálunk a felnőttek fele beszél legalább egy idegen nyelven, míg az európai átlag jóval magasabb. De jó hír: a szám folyamatosan nő, és a mai gyerekeknek sokkal több lehetőségük van.
Amikor a lányom kicsi volt, minden logopédus le akart beszélni arról, hogy angolul is tanuljon. Azt mondták, „zavarni fogja”, mert már így is lassabban beszél, mint a kortársai. Én viszont mindig tudtam, hiszen rengeteget olvastam, tanultam erről angol nyelvtanárkét, hogy nem szabad leállni. Kitartottam mellette. Az első években tényleg előfordult, hogy kevesebbet beszélt magyarul, mint az óvodás barátai, de nem baj – gondoltam –, majd behozza. És képzeld, ma már 16 éves, folyékonyan beszél angolul, és külföldön jár iskolába, az angol nyelv miatt sosem volt problémája. Ha akkor hallgatok a félelmekre, ma nem tartana itt.
Ezért szívből mondom: nem kell félni a kétnyelvűségtől. Nem okoz maradandó hátrányt, sőt, elképesztő előny, ha korán elkezdjük.
Miért éri meg kétnyelvűnek lenni?
-
Jobb tanulmányi eredmények
Kutatások szerint a kétnyelvű diákok nemcsak nyelvből teljesítenek jobban, hanem az egész tantervben. Egy amerikai felmérés például azt mutatta, hogy az idegen nyelvet tanuló középiskolások magasabb pontszámokat értek el angolból és matematikából is. -
Nagyobb kereseti lehetőségek
Florida, Kanada, Svájc – mindenhol ugyanaz a minta: aki több nyelvet beszél, többet keres. Svájcban például a többnyelvűség a GDP közel 10%-át teszi ki! Ez azt jelenti, hogy a nyelvtudás nemcsak személyes, hanem gazdasági előnyt is ad. -
Szélesebb látókör, több barát, több élmény
Ha beszélsz egy másik nyelvet, egyszerűen másképp látod a világot. Egy német–angol kísérletben például kimutatták, hogy a kétnyelvűek rugalmasabban értelmezik a dolgokat. És gondolj csak bele: ha a gyermeked két nyelven tud kapcsolódni, mennyi új barátság, élmény és lehetőség nyílik meg előtte!
Korán vagy későn – számít a különbség?
Igen, számít. Aki születésétől fogva két nyelvet hall, annak természetes lesz mindkettő. Könnyebben veszi át a kiejtést, nyelvtani finomságokat.
De ha valaki csak 6 éves kora után kezd idegen nyelvet tanulni, attól még nagyon jól megtanulhatja! Lehet, hogy megmarad egy kis akcentus, de a folyékony beszéd és a magabiztos nyelvhasználat teljesen elérhető. Szóval soha nem késő, csak más az út.
Mit tanultam szülőként?
-
A kétnyelvűség nem hátrány, hanem óriási ajándék.
-
Ha nehéznek tűnik az elején, az csak átmeneti.
-
A világ kinyílik, ha több nyelven tudsz megszólalni.
És ami a legfontosabb: ha a gyermeked bilingvis, nemcsak egy új nyelvet kap, hanem egy új kultúrát, egy másik világot is. Ez az igazi érték.
Te is gondolkodsz rajta, hogy kétnyelvű neveld a gyermekedet? Próbáljátok ki! Gyere el egy ingyenes bemutató foglalkozásra a legközelebbi Helen Doron English központba, és nézd meg, milyen könnyedén lehet játszva tanulni.

