Jankai Zsuzsanna vagyok, a Helen Doron Göd és Vác nyelviskola vezetője. Mit lehet tudni rólam?
Ha telefonon keresel minket, biztos lehetsz benne, hogy velem lépsz először kapcsolatba.
2007-ben találkoztam először a Helen Doron angol nyelv oktatással és módszerrel, amikor az alig pár hónapos Sára lányomat elvittem egy bemutató foglalkozásra.
Az első 10 perc után tudtam, hogy megérkeztem, jó helyen vagyok, ez az utam és egyszer szeretnék egy saját nyelviskolát. Az álmok megvalósulásához 2013-ig kellett várni, de nem bánom egy pillanatig sem! A gyermekemmel minden lépcsőt végigjártam, először szülőként, majd nyelviskola vezetőként és tapasztalatból, hitelesen tudok véleményt formálni, tanácsot adni és a legjobb bizonyítékot felmutatni a foglalkozások hatásosságáról, a lányomat, aki 14 évesen könnyedén letette a középfokú nyelvvizsgát a Helen Doron módszernek köszönhetően.
Állítása szerint nem emlékszik olyan pillanatra az eddigi életéből, amikor nem tudott volna angolul! Ez a kulcsa a módszernek, úgy sajátítják el a gyerekek az angol nyelvet, mint az anyanyelvüket és észre sem veszik, hogy pár év után milyen természetességgel és bátran használják a nyelvet!
2023-ban is megrendezzük nagysikerű angol nyelvű, nyári táborainkat! A következő időpontok és tematikák közül választhattok: 2023. július 3-7. Detektív tábor 8 éves kortól 2023. július 24-28. Szuperhős tábor 4 éves kortól 2023. augusztus 7-11. Városi kalandok tábor 5 éves kortól. A
2023. április 25-én, 18:15-től a gödi Aphrodite Hotelben lévő oktatótermünkben. https://tinyurl.hu/E0m4 Bányai Ritától a Különc Fejlesztőműhely társalapítójától megtudhatjuk miért fontos a közös társasjátékozás gyermekeinkkel és mely életkorban milyen játékokat érdemes választanunk. Beszélgessünk együtt és kérdezzünk a szakembertől! Részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött! https://forms.gle/WWRp8xXaxXpEAAFo8
Kérjük a töltsd ki az űrlapot a letöltéshez