Legyünk ŐSZinték! Júniusban, amikor közeledik a rettegett végdátum, az életünk kész káosz. Programokat ki-, táborokat megtalálni, családi időmátrixba rendezni a rengeteg tenni-, meg- és átélni valót, lefoglalni, kifizetni, befizetni, elintézni, odaszólni… Rengeteg stressz, így aztán nem csak az egyre forrósodó nappalok miatt gyöngyözik a szülői halánték.

És hogy mit utálunk még a nyár közeledténél is jobban? Úgy bizony! A bizonyos szempontból várva várt, mégis fúj-ehhez-meg-kinek-van-kedve őszt és az iskolakezdést. Mert nekünk, anyáknak, apáknak semmi se jó, ugyebár…

A korán kelő ŐSZülő szülő

Minden valamire való szülő tudja, hogy a nyári reggeleknek előnyei is vannak. Mivel sehova se kell rohanni, végre lelkiismeret-furdalás nélkül jut idő kiadós reggelikre, ráérős lustálkodásra, kanapén kuckózásra, vagy legalább a szem alatti táskák felszámolására fordított szemránckrémezésre. Jut idő beszélgetésekre, nyugiban kávézásra, olvasgatásra… és ahogy megérkezik az ősz, mindez egy csapásra megszűnik.

Mindegy, mikor csörög a vekker, garantáltan túl késő van már, mert a sietős cornflakes-ezés közben derül ki, hogy kifogyott a rotringhegy, nincs meg a körző, kell ötszáz forint Manci néninek, de százasokban ám vagy aznap épp mindenkinek déligyümölcsöt kell vinnie, ami magától értetődően nincs otthon egyáltalán. Ilyenkor mit csinál a rendes anyuka-apuka? Rohan a sarki zöldségeshez, kisboltoshoz, körbemessengerezi a szülőcsoportot, előtúrja a kamrából az aranytartalékot vagy egyszerűen csak imádkozik, hogy ki ne derüljön, az ő édes, drága gyermekének épp az épp most nincs.

A szeptember nagy kérdései

A szülői értekezletek, szülői tájékoztatók és más szeptemberben kötelező találkozások afféle elkerülhetetlen udvariasságnak számítanak. Mindenki utálja őket, többnyire semmiféle érdemi információ nem hangzik el rajtuk, de legalább be lehet fizetni az osztálypénzt, tanköri hozzájárulást, különórát és minden egyéb apró-cseprő költséget, ami csak felmerülhet a tanév során.

És persze sor kerülhet minden szülő legrettegettebb kérdésére is. Mielőtt a nagy szavak elhangzanak, a levegő szinte hűlni kezd, mintha dementorok lepték volna el a tantermet. A tanerő tekintete acélossá válik, szeme szűkülni kezd és erősen fókuszál az általa leggyengébb láncszemnek tartott szülőkre. A rutinos anyukák ilyenkor kerülik a szemkontaktust, a telefonjukat vagy a padlót bámulják megtörhetetlen nyugalommal. Mindenki kivár, de a küzdelem, az elmék játéka már azelőtt megkezdődik, hogy bármi is elhangzana.

“Ki vállalja a kedves szülők közül az SZMK-tagságot?”- visszhangoznak végül a szavak a kínosan csendes padsorok között. A szemfülesek még gúnyosan gurgulázó ördögszekereket is észrevehetnek. De a szülői értekezletek westernjének szabályait mindenki ismeri: kell két önkéntes áldozat, hogy a többiek szabadulhassanak.

Időzsonglőrök

Egy átlagos munkahelyen négy-hat órányi törzsidő mellett kb. nyolc órában illik teljesíteni. Akinek saját biznisze, műszakos munkarendje vagy multis állása van, bizony gyakran még ennél is sokkal többet dolgozik. Csak hogy nem jön ki a matek!

Ahhoz, hogy egészséges, érzelmileg, fizikailag és mentálisan ép felnőttek legyünk, illene minimum hat, de inkább nyolc órát aludni naponta. Ehhez jön hozzá a minimum nyolc órányi munkavégzés, a munkahelyre való oda-vissza utazás ideje – legyünk nagyvonalúak és számoljunk erre csak napi kétszer harminc percet! Ne feledjük, hogy sportolni is kellene legalább két naponta egy-egy órában, a gyerekeket logisztikázni kell – gyerekenként és foglalkozásonként kb. harminc percnyi útidővel számolhatunk -, be kell vásárolni, időnként vacsorát, szendvicset, snacket, uzsit is kell készíteni, az esti fürdés-meseolvasás-ölelgetés is kitesz egy-egy órát. És hát persze ott az énidő – muhaha -, meg az idő, amit a párunkkal töltünk, hiszen anélkül ellaposodik a kapcsolat. Ráadásul, ha nem akarunk egy disznóólban élni, olykor takarítani se ártana, néha fel kell keresni a nagymamát, barátnőzni is kellene, meg játszóterezni is, a gyerek leckéjének ellenőrzéséről, az elmaradt munka pótlásáról és a saját edukációnkról meg inkább már ne is beszéljünk…!

Ismerős? Azért van egy jó hírünk is: mi magunk sem tudjuk, hogyan sikerül, mégis minden egyes nap véghez visszük a csodát. Az este végére valahogy mindig kiderül, hogy az igazán fontos dolgokra valamiféle varázslat hatására mégiscsak jutott idő. Úgy csináljuk, hogy megcsináljuk, mert az anyák már csak ilyenek. Vannak dolgok, amikben nem kötnek kompromisszumot.