Noha vallási ünnep, a karácsony közösségi jellege több száz éve jelen van kultúránkban. A mendikálás – ami a mai jótékonykodás egy régi formája –, a betlehemezés, a regölés vagy a kántálás összehozták a családokat, és a települések kisebb csoportosulásai között is kapcsolatot teremtettek. A karácsony megnövelte az együttlét fontosságát, a közösség ereje pedig a közös rítusok életben tartásában mutatkozott meg.

A közösség ereje napjainkban

A korábban működő nagycsaládi kapcsolatok megbomlásának azonban a hátrányok mellett előnyei is vannak, hiszen ma már szabadabbak vagyunk. Lehet (ellen)véleményünk, bátrabban és – többek között a digitalizációnak hála – szabadabban mozoghatunk a világban. Megtalálhatjuk azokat az embereket, akik hasonló nézőpontból szemlélik a világot, és könnyedén kapcsolatba léphetünk velük. Az értékrendünkre rezonáló személyekkel vehetjük körül magunkat akkor is, ha a közvetlen környezetünkben nem találunk szövetségesre.

A közösség ereje és a Helen Doron

Azt mondják, az embernek két családja van, az egyik a vér szerinti, a másik pedig a szívbéli. Mi a Helen Doronnál úgy érezzük, nekünk a kollégáink és a diákjaink jelentik ezt a második családot. Ott vagyunk egymásnak, ha elakadunk, kisegítjük egymást a kátyúkból, támogatást nyújtunk, ha a másiknak értő szívre és halló fülekre van szüksége. Hiszünk egymásban és hiszünk a közös céljaink létjogosultságában, ez pedig örökre összeköt bennünket.

Tegyünk többet a közösségért!

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy épp a karácsony jelentősége miatt érdemes ilyenkor – is – másokra is gondolnunk! Bár a nagy ünnepi készülődésben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a világ sokkal több annál, mint amennyit látunk belőle, álljunk meg egy pillanatra! Miközben a sajátjainknak ajándékok és csúnya pulcsik után rohangálunk, jussanak eszünkbe azok is, akiknek nem telik az ünnepi csillogásra! Gondoljuk végig, vajon tudunk-e többet tenni annál, mint ami úgymond kötelező?

Néhány tipp, hogy a közösség ereje általunk váljon láthatóvá

Néha a legegyszerűbb dolgokban rejlenek a nagy lehetőségek! Ha hosszú ideje pakolgatjuk jobbról balra a gyerekek kinőtt ruháit, vegyük fel a kapcsolatot a területileg illetékes családsegítővel, védőnővel vagy akár a gyerekorvossal! Ők pontosan tudni fogják, melyik család fogadná nagy örömmel felajánlásunkat.

Ha a gyerekek túl sok édességet kaptak a Mikulástól, adjunk tovább belőle! Ahelyett, hogy titokban belakmároznánk belőle – nehogy már túl sok édességet egyen a csemete, és megfájduljon a hasa tőle, ugyebár –, vagy még a húsvéti sütiket is csokimikulással díszítenénk, a gyerekek által kevésbé kedvelt finomságokból készítsünk csokicsomagokat, és adjunk belőlük azoknak, akiket idén (újra…) kifelejtett a Mikulás.

Ha túl sok étel maradt, hívjunk meg ebédelni olyanokat, akiknek nem telt ünnepi fogásokra! Gyakran olvasni, hogy a hajléktalanszállók karácsonykor szinte belefulladnak a bejglibe és más süteményekbe, de arról már nem szól a fáma, mi történik azokkal, akik mélyszegénységben, de nem az utcán élnek. Biztos, hogy a mi lépcsőházunkban, kerületünkben, falunkban is élnek olyanok, akik tisztes szegénységben élnek, ezért szinte láthatatlanok. Ezeknek a családoknak nagy örömet okozhatunk azzal, ha a karácsonyi ételdömpingből nekik is juttatunk egy-két dobozzal. A családok megtalálásában a közösségi média jó szolgálatot tehet.

Ne csak karácsonykor gondoljunk a közösségre! Sokszor a tárgyi ajándékoknál többet ér a jó szó és a közös öröm. Ha van valamilyen speciális tudásunk vagy képességünk, használjuk a közösségért! Szervezzünk film- vagy könyvklubot, indítsunk énekkart vagy színjátszó kört, esetleg csatlakozzunk valamelyik más, meglévő csoportosuláshoz! Adjunk a közösségnek, és sokkal többet kapunk majd vissza, mint amennyitől megváltunk.