Jacobi Éden története szívet melengető példája annak, hogyan válik egy gyermekkori élmény életre szóló hivatássá. Különleges családi háttere miatt – az édesapja izraeli, édesanyja magyar származású – már egészen kicsi korától angol nyelvi környezet vette körül, így számára a különböző nyelvek használata természetes közegként volt jelen életében. A Helen Doron módszerrel való kapcsolata nem egy tudatos választással kezdődött – sokkal inkább belecsöppent ebbe a világba. Ma már ő is Helen Doron oktatóként segíti a gyerekeket az úton, amely az ő életét is meghatározta. Az interjú során őszintén mesélt a kezdetekről, meghatározó tanárairól, inspirációiról és arról, mit jelent számára a tanítás szabadsága és kreativitása.
Diákkori emlékek
Hogyan emlékszel vissza az első Helen Doron órádra diákként? Mi volt a legmeghatározóbb élmény?
– Anyukám már baba koromtól bevitt az angol óráira, amelyek otthon zajlottak. Így amikor 3 évesen bekerültem a saját csoportomba, fel sem tűnt, hogy Helen Doron órán veszek részt. Az első élményeim nagyon természetesek és játékosak voltak.
Ki volt diákként a kedvenc Helen Doron karaktered, és miért szeretted őt?
– Akkor még nem voltak karakterek, így nem volt konkrét kedvencem.
Volt olyan tanárod, aki különösen nagy hatással volt rád? Hogyan inspirált a mai tanári munkádban?
– Édesanyám, Jacobi Mónika, a mentorom és inspirációm. Már kicsi korom óta segítettem a táborokban, figyeltem, hallgattam, és elsajátítottam a hozzáállását az oktatáshoz. A mai napig nagy hatással van a munkámra.
Az út a Helen Doron oktatói pályáig
Mikor jött el az a pillanat, amikor eldöntötted: te magad is tanár szeretnél lenni a Helen Doron rendszerben?
– Első táboraim után mondtam anyukámnak, hogy biztos nem fogok gyerekekkel foglalkozni, mert milyen nehéz és fárasztó munka. Az egyetemen, a gyógypedagógiai gyakorlatokon azonban megtapasztaltam a tanítás szépségét, és végül ezért vágtam bele a Helen Doron oktatóképzésbe.
Miben segít téged a saját diákélményed a mostani tanításban?
– Emlékszem, milyen volt, amikor nem minden oktatónak voltam szimpatikus, és a hibáimat emelte ki. Most arra törekszem, hogy a gyerekek bizalmasa és barátja legyek, mindig magabiztosságot adjak nekik. A kis kor különbség miatt gyorsan megtalálják bennem a barátot és játszótársat, de ha kell, szeretettel rájuk szólok.
Mi inspirál téged oktatóként?
– A bolondosság. Nagyon szeretem, hogy itt „meg szabad őrülni”. A gyerekeknek pont erre a szabadságra van szükségük, és a legőrültebb pillanatokat és a legviccesebb szituációkban tanultakat jegyzik meg. Ez a módszer nagyszerű tanulási lehetőség, mert a játék és a kreativitás központi szerepet kap.
A Helen Doron órák varázsa
Mi az a helyzet órán, amikor igazán úgy érzed: „ezért érdemes csinálni”?
– Minden korosztálynál megvannak a mérföldkövek: a totyogóknál az első angol szó kimondása, a kis ovisoknál, amikor valami apróságot hoznak nekem, vagy amikor szóról szóra elmondják a mesét. Az iskolásoknál az a pillanat, amikor angolul mesélik el a hetüket.
Mi a legnagyobb sikerélményed eddig oktatóként, amire büszke vagy?
– Szegeden kezdtem Helen Doron oktatóként, és nagy öröm, amikor szülők megkeresnek, hogy a kistesóval is hozzám szeretnének járni. Az idei évzárókon pedig több szülővel is megható pillanatokat éltem át.
Hogyan látod: miben más ma a gyerekek világa, mint amikor te voltál Helen Doron diák?
– Ma már sokkal több lehetőségük van a tanulásra: a hanganyag mellett mese formájában is visszanézhetik a tanult részeket, minden elérhető telefonos applikációkon keresztül. A Helen Doron módszer szépen fejlődik, és igazodik a gyerekek igényeihez.
Helen Doron oktatóként a végtelenbe és tovább
Mit üzennél a mostani Helen Doron diákoknak, akik lehet, hogy egyszer a te utadon indulnak majd el?
– Élvezzétek a szabadságot és a játékot az órákon, mert ez a tanulás legjobb módja! Merjetek kreatívnak lenni, és ne féljetek próbálkozni!
Mi volt a legviccesebb vagy legemlékezetesebb pillanatod diákként a Helen Doron órákon?
– A legnagyobb élmények azok, amikor ételekről tanultunk, és anya hozott gyümölcsöt, zöldséget vagy kakaót, vagy amikor meséket dolgoztunk fel, például Piroska és a farkas rap változatát imádtam, valamint a három kecske történetét, díszlettel, maszkkal – mindenki szerepelt a rögtönzött színdarabunkban.
Ha visszamehetnél az időben, mit üzennél a „kisgyerek énednek”, aki akkor még tanulóként ült az órán?
– Élvezd, amíg mások játszanak veled, mert egyszer majd te magad fogod irányítani a játékot és a tanulást.
Mi az, amit a Helen Doron közösség adott neked diákként, és most felnőttként is fontosnak érzel?
– Egy családot. Gyerekként a csoporton belüli harmónia, felnőttként a tanárok egymás segítése és támogatása.
Van olyan szokásod, „rituáléd”, amit már diákként megszerettél a HD órákon, és most tanárként is használod?
– Igen, az ölelés és a FWF kurzusból ismert elköszönő dal: az órákat mindig öleléssel kezdem és a dal után zárjuk egy nagy öleléssel.
Éden pályája csodálatos bizonyíték arra, hogy a gyermekkori tapasztalatok milyen erős alapot adhatnak egy felnőttkori hivatáshoz. Amit a Helen Doron közösségben diákként kapott – biztonság, játékosság, közösség, szeretet –, azt ma oktatóként viszi tovább. Története megmutatja, hogy a tanulás nem csupán feladat, hanem élmény, amely később akár egész életre szóló irányt is mutathat. Éden lelkesedése, bolondos kreativitása és mély elköteleződése jól példázza, hogy a tanári hivatás nem csupán szakma, hanem szívből jövő szolgálat is. A jövő generációi pedig biztos kezekben vannak, ha ilyen inspiráló oktatók kísérik őket az úton.
