Fekete Kinga Emese háromévesen kezdett járni Helen Doron angolórákra, ahol a játékos, élményszerű tanulás hamar megszerettette vele a nyelvet. A korai élmények, a támogató tanárok és a közösség hangulata hosszú távon formálták, és felnőttként ő maga is Helen Doron oktató lett. Ma már ő segíti a gyerekeket abban, hogy az angoltanulás valódi örömforrás legyen számukra. Az interjúban őszintén mesél a kezdetekről, inspirációiról és arról, mit jelent számára a tanítás szabadsága és kreativitása.
Diákkori emlékek
– Hogyan kerültél először Helen Doron órára?
– Az első órámra nem is emlékszem, hiszen még csak 3 éves voltam. Anyukám általános iskolai tanár, és az ő kolléganője, Stefanovics Anikó tanított akkor a Kispesti Helen Doron-ban. Egy nap véletlenül összefutottunk vele az Europarkban (a mosdóban!), és megkérdezte, lenne-e kedvem „játszani”, amíg anya vásárol. Bár félénk gyerek voltam, anyukám szerint fülig érő mosollyal jöttem ki az óráról. Így indult az utam.
– Volt kedvenc karaktered a tananyagból?
– Kicsiként nem igazán, de amikor eljutottunk a Paul Ward’s World sorozatig, nagyon megszerettem Lunát. Igazi „lányos lány” volt – pont, mint én.
– Kik voltak rád a legnagyobb hatással?
– Három csodás tanárom volt: Stefanovics Anikó, Hosszú-Zivic Andrea és Dedeó Stefi.
Anikó szerettette meg velem az angolt. Andival és Stefivel rengeteget nevettünk, közös poénjaink voltak, és mindig motiváltak. Stefi később a C1-es nyelvvizsgámra is felkészített, és az első óraterveimnél is segített. Mai napig hálás vagyok nekik.
Helen Doron tanári pálya
– Mikor döntötted el, hogy te is Helen Doron oktató leszel?
– Részben anyukámnak köszönhetem. A gimnáziumi 50 óra önkéntes munka miatt kérdezte meg Zsuzsit, a központ vezetőjét, hogy segíthetnék-e a nyári táborban. Még csak 16 éves voltam, de azonnal beleszerettem a légkörbe. Segítettem a gyerekeknek, játszottam velük, és láttam, mennyire örülnek minden apró sikernek. Később elvégeztem a Teacher Training Course-t, és már tanárként tértem vissza. Azt hiszem, Zsuzsi és anyukám hamarabb tudták, hogy ez lesz az utam, mint én magam.
– Miben segít a gyerekkori HD-élmény a tanításban?
– Mindenben. Emlékszem, mit szerettem diákként, min nevettem, mitől izgultam, és hogyan motiváltak a tanáraim. Ugyanezt próbálom továbbadni a gyerekeimnek. Nagyon jó érzés olyan csoportokkal dolgozni, akikkel már a kezdetektől együtt haladunk. Látni a fejlődésüket, hallani, ahogy egyre összetettebb gondolatokat mondanak angolul – ez leírhatatlan büszkeség.
A Helen Doron módszer varázsa
– Ha egy szóval kéne jellemezned a módszert, mi lenne az?
– Móka. Mert tényleg az – nekem is, a gyerekeknek is. A játékos tanulás lényege, hogy a gyerekek nem is érzik, hogy tanulnak, miközben óriási fejlődésen mennek keresztül.
– Volt olyan különleges pillanat, amikor úgy érezted, „ezért érdemes csinálni”?
– Sok ilyen van. Az egyik kislányom például annyira szereti az órákat, hogy a szülei elmondása szerint otthon „Emi-nek” (engem Emesének hívnak, Eminek becéznek) hívja az egészet, az órát, a dalokat, a meséket is. Ennél nagyobb dicséret nincs.
Helen Doron oktatóként ma
– Mit látsz, miben mások ma a gyerekek, mint amikor te voltál diák?
– Sokkal nagyobbak „lelki értelemben”. Gyorsabban érnek, okosabbak, tudatosabbak, és nekünk tanároknak is lépést kell tartanunk velük.
Sokkal több inger éri őket, ezért különösen fontos, hogy az óra igazi kikapcsolódás legyen számukra.
– Mit üzennél azoknak, akik most Helen Doron diákként tanulnak, és egyszer tanítani szeretnének?
– Azt, hogy ez a munka tényleg valóra vált álom: játszani a gyerekekkel, közben értéket adni, és látni, ahogy fejlődnek. Ha szeretik, amit csinálnak, a gyerekek érezni fogják.
Gyerekkori emlékek és örök leckék
– Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod diákként?
– Egy listening óra, ahol hatalmasakat nevettünk a csoporttársaimmal – már nem is tudom, min. Andi, a tanárunk, nem csitított le minket, hanem hagyta, hogy kiadjuk a feszültséget, aztán fegyelmezetten visszatértünk a feladathoz. Ez az élmény mélyen megmaradt.
– Mit üzennél a gyerekkori önmagadnak?
– Hogy ne legyen annyira szégyenlős. A Helen Doron évek alatt megtanultam, hogy itt mindenki elfogadó és támogató.
Életérzés, nem csak tanítás
– Mit adott neked a Helen Doron közösség?
– Elfogadást, szeretetet, inspirációt. Mindig biztonságban éreztem magam, és felnőttként még inkább látom, milyen különleges ez a közeg.
A legszebb az egészben, hogy ugyanabban a teremben tanítok, ahol kicsiként ültem. Ez igazán szívmelengető.
Fekete Kinga Emese óráin ott van mindaz a szeretet és játékosság, amit gyerekként ő maga is megélt, és ez az, ami különlegessé teszi a munkáját. Kinga története emlékeztet arra, hogy a tanításban a legnagyobb ajándék nem a szabályok átadása, hanem az a pillanat, amikor egy gyermek arcán felragyog a megértés öröme. És ezekből a pillanatokból lesznek azok a felnőttek, akik magabiztosan és nyitottan lépnek a világba.
