748 Views

Tanévzárás a Helen Doronnál

Míg a gyerekek vágják a centit, hogy végre véget érjen ez a felemás tanév, addig szülőként a legtöbben aggódunk, hova is tesszük őket csaknem tíz hétre a tanévzárás után. Előre tekintünk és sakkozunk az idővel. Mi most mégis azt javasoljuk, nézzünk vissza és értékeljük együtt az elmúlt 10 hónapot!

Az angol nyelvtanulás hősei az idén a szülők

Vannak dolgok, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Ilyen például az is, ha hirtelen a szülői státuszunk és a főállásunk mellé megérkezik néhány plusz feladatkör: takarítőnővé, 0-24 szakáccsá, vagy éppen tanárrá válunk. Valamivé, amihez se kedvünk, se energiánk, se szaktudásunk nincsen, mégis meg kell tennünk.

Köszönjük nektek, hogy minden nehézség ellenére gyermekeitek mellett álltatok és segítettétek őket az angol nyelvtanulásban! A Helen Doron English ovisai online is épp olyan ügyesen fejlődtek, mintha mindvégig személyesen vettek volna részt az óráinkon. Az iskolások is szépen haladtak, a sok-sok nyelvvizsgázónkról nem is beszélve. Nélkületek, kedves Szülők, ez egyszerűen nem jöhetett volna létre az eredményes tanévzárás!

Az online angol nyelvtanulás nyertesei a gyerekek

Óráink során fontosnak tartjuk a személyre szóló és csoportra szabott figyelmet, amit az online egy kicsit nehezebb biztosítani. Így aztán, amikor kiderült, hogy kénytelenek leszünk áttérni az online jelenlétre, egy kicsit megijedtünk.  Örömmel jelenthetjük azonban, hogy a gyerekek segítségével és mindvégig aktív lelkesedésével idén is kihoztunk a rendelkezésre álló lehetőségeinkből a maximumot! Nemcsak tartottuk magunkat az eredetileg kialakított tanmenethez, hanem további plusz tartalmakkal és online közösségi élményekkel gazdagítottuk azt.

Angolórák nemzetközi élő bejelentkezésekkel, angol rap, mesés családi estek, játékos angol foglalkozások és beszélgetős délutánok kamaszoknak angolul: megannyi örök emlék, amit a gyerekekkel az idei tanévben gyűjtöttünk össze az angol nyelvtanulás során.

Mit tanultunk az idén?

Helen Doron nyelvtanárainknak nagy élmény és elismerés volt újra- és újra megtudni tőletek és megtapasztalni általatok, hogy a munkájuk valódi érték. Megtanultuk, hogy a technika, illetve a digitális tér kellő odafigyeléssel és szakértelemmel az angol nyelvtanulás szolgálatába állítható.

Kényszerhelyzetből indultunk, de mindez előnyünkre vált: a Helen Doron angol nyelviskolák diákjai, tanárai és a hozzánk ezer szállal kapcsolódó kedves ismerősök, barátok és mindannyiunk családja valódi egységgé kovácsolódott. Közös munka, közös siker volt az idei tanév, mely nem jöhetett volna létre nélkületek. Köszönjük nektek!

Amíg ti pihentek, mi várjuk a gyerekeket nyári táborainkba és aprólékos munkával, nagy szeretettel készülünk a következőkre. Újonnan induló és meglévő csoportjainkba már most is jelentkezhettek! Ígérjük, bármit hozzon is a következő esztendő, mi készen állunk arra, hogy abból is a legtöbbet hozzuk ki!

749 Views