4762 Views

Tanárváltás pro és kontra

Helen Doron tanárváltás

Nemcsak az a fontos, gyermekünk mit tanul, hanem az is, kitől: éppen ezért igyekszünk tudatosan elfoglaltságot választani számára. Nyílt órákra megyünk, pedagógusokkal beszélgetünk, korábbi diákok szüleit keressük fel, hogy a legjobb nyelvoktatót találjuk meg. Vajon a tanár személye tényleg sokat nyom a latban? Számít-e, ha tanárváltásra kerül sor, és gondot jelent- e a gyerekeknek a személyi változás?

Tanárváltás: hatalmas változás mindenkinek

A nyelvoktató nemcsak a tudás birtokosa, hanem egyszerre tanár és kísérő, facilitátor és a bölcsek kövének őrzője is. Ha a kisdiák kedveli őt, akkor szívesebben, könnyebben és motiváltabban tanul, ezáltal érzelmileg is egyre inkább kötődik hozzá.

Ha ilyen-olyan okokból mégis a pedagógus távozására kerül sor, az a gyerekekre élethelyzetüktől és személyiségüktől függően eltérően hathat. Lesz, aki szomorúvá válik, talán olyan is akad, aki egy kicsit megkönnyebbül, de a váratlan esemény akár törést is jelent(het) a gyerekeknek. Ha a csoport és a tanár között nem jön létre a perfect match, néha mi magunk indukáljuk a változást. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a változ(tat)ással járó kellemetlenségek és nehézségek ellenére olykor mindenki számára ez jelenti a legjobb megoldást.

A tanárcsere akkor a legkönnyebb, ha az oktatót valamilyen magánéleti öröm vagy siker éri, babát vár, netán elköltözik. Ezek az események az egészen kicsik számára is érthető és feldolgozható folyamatok, azaz segítik a továbblépést.

Mit mondjunk szülőként a gyereknek tanárváltás esetén?

Mint mindig mindenben, úgy ebben is az igazat! A gyerekek sokkal többet értenek meg a világból, mint gondolnánk, épp ezért nem sok értelme van a mellébeszélésnek. Ha a pedagógus személye bármely okból megváltozik, a gyerekek életkorának megfelelő szinten elmondhatjuk neki, mi és miért történik.

Hangsúlyozzuk ki, hogy a gyermek számára milyen előnyökkel jár majd ez a változás! Mondjuk el, mitől lesz jobb, élvezetesebb vagy éppen örömtelibb számára ezentúl az angolóra és biztosítsuk róla, hogy mindent megteszünk azért, hogy támogassuk őt! A változás sokszor jó, csak nyitottan kell fogadnunk azt.

Tanárváltás a háttérben

Tisztában vagyunk vele, hogy minden szülő biztos kezekben akarja tudni a csemetéjét és fontosnak tartja az állandóságot. (Ami azt illeti, iskolavezetőként és pedagógusként sincs ez másként.)

Azt is tudjuk azonban, hogy néha a véletlenek szerencsétlen összjátéka folytán, vagy a minőség garantálása érdekében egy csoport az ovitól a nyelvvizsgáig akár többször is elvesztheti az oktatóját – hogy még jobbat kapjon helyette.

Aggodalmak helyett lehetőség: a tanárváltással járó előnyök

Gyakran felmerülő aggodalom, hogy miként tudja majd átvenni a következő oktató a csapatot, újra kell-e kezdeni az adott tanulási szakaszt, és nem fognak-e megrekedni a gyerekek, ha többféle tanítási stílussal találkoznak az évek során? Szerintünk a tanárváltás egyben lehetőség is, hiszen így a gyerekek felfedezhetik és megtapasztalhatják a világ sokszínűségét, megküzdési stratégiákat fejleszthetnek ki, és megérthetik, milyen fontos minden újrakezdés.

Emellett magabiztosan jelenthetjük ki azt is, hogy a tanárképzés sajátosságai, a Helen Doron módszertan kidolgozottsága, és a kimeneti pontok meghatározása segítenek, hogy a gyerekek mindig, minden körülmények között a legjobbat kapják.

4763 Views