488 Views

Helen Doron Szigetszentmiklós

Baross Edit, a szigetszentmiklósi franchise terület tulajdonosa és oktatóközpont vezetője

2008 óta vagyok kapcsolatban a Helen Doron rendszerrel, minden a legnagyobb lánykám babakorában kezdődött. 10 hónapos volt Zsófi, amikor elkezdtem vele járni egy baba kurzusra.

Egyből nagyon megtetszett a támogató légkör, a módszer, a sok-sok játék, amelyek mind fejlesztően hatottak rá. Mivel akkor még nem beszélt magyarul sem, ezért csak abból tudtuk, hogy ragad rá az angol, hogy mindent megmutatott, eljátszott, amit mondtunk neki. De nem csak az angoljára hatott fejlesztően, hanem szinte minden területen nagyon gyorsan fejlődött, a készségeiben a kortársakhoz képest is sokkal ügyesebb volt, és én részben ennek az angolozós fejlesztő foglalkozásnak tulajdonítottam mindezt.
Már akkor azt éreztem, hogy ezt mindenkinek el akarom mondani, meg akarom mutatni, hogy tudjanak róla, milyen fantasztikus foglalkozást találtunk! Aztán megszületett a második lánykám és természetes volt, hogy neki ugyanazt biztosítom, mint a nővérének. Így ő is elkezdett angolozni.
2011-ben pedig egy barátnőmmel összefogtunk, belevágtunk, és megvettük a szigetszentmiklósi nyelviskolát. Azóta az útjaink különváltak ugyan, de én azóta is, most már 10 éve vezetem ezt az iskolát, és tényleg azon igyekszem, hogy minél több családhoz eljusson a hírünk.
2014-ben elvégeztem a Helen Doron tanárképzést is. Ugyan nem sokat tanítok jelenleg, mert az egyéb nyelviskolavezetői teendők és a 3 saját gyerkőcöm mellett erre már nem kevesebb a kapacitásom, de egy fontos mérföldkő ez az életemben. A képzés nagyon szemléletváltó volt, és fontosnak tartom, hogy nyelviskolavezetőként tudjam, hogyan kell tanítani, felkészülni az órákra. Ha kell természetesen csoportot is tudok vállalni.
Közben a 2 nagylányom már tini korú lett, túl vannak már egy-két Cambridge YLE gyermeknyelvvizsgán. A legkisebbel megint a babaórákon ülünk minden héten, úgyhogy mostanra tényleg minden korosztályt ismerek. Saját tapasztalatból is sok segítséget tudok adni a szülőknek: 13 éve szülőként, 10 éve nyelviskolaveztőként, és 7 éve Helen Doron tanárként.
489 Views