1292 Views

Bemutatóóra a Helen Doronnál: mire számíthatsz?

A legtöbb Helen Doron-oktató maga is szülő, így aztán pontosan ismerjük azt a szorongást, amit az embergyerek apja-anyja egy-egy új szakkör, kurzus vagy hobbi felfedezésekor érezni kezd. Vajon a gyerek érdeklődése kitart az év végéig? Érdemes regisztrálnom, befizetnem, beruháznom a különféle eszközökre, vagy néhány hét múlva feladja majd? Megéri az árát ez a szolgáltatás, vagy inkább másikat kellene választanom? Olyan természetesen felmerülő kérdések ezek, melyek minden szülő fején átsuhannak olykor-olykor. A Helen Doron oktatóközpontok tevékenysége iránt érdeklődő szülők és gyerekek épp ezért vehetik igénybe INGYENES bemutatóóra szolgáltatásunkat! 

A bemutatóóra célja

A bemutatóóra kettős céllal rendelkezik: mi felmérjük a gyerek érdeklődésének, tudásának szintjét, megtapasztaljuk személyisége legjellegzetesebb vonásait, ismerkedünk a kis lelkével és a habitusával. Ezzel párhuzamosan ő is megismer minket, a vezetői-nevelői stílusunkat, kapcsolatot teremt velünk és a kortársaival egyaránt.

A későbbiekre történő elköteleződés nélkül, védett közegben, játszva közeledünk egymáshoz, rácsodálkozunk az élménypedagógiában rejlő lehetőségekre, és életkortól függően azt is megtapasztaljuk, hogy éppen akkor mire vagyunk képesek együtt.

Sőt, a szülők sem maradnak ki a jóból! Ha bölcsis vagy ovis gyerek szülőjeként veszed igénybe a bemutatóóra szolgáltatást, akkor te magad is intenzív élményre számíthatsz, hiszen aktív résztvevője leszel a foglalkozásnak – az órák menetébe való betekintésen túl.

A kisiskolások és felső tagozatosok szülei számára a bemutatóóra egyfajta előzetes felmérés, melynek 60-90 perce nemcsak arra elegendő, hogy a gyermek valódi tudásának szintje napvilágra kerüljön, hanem arra is, hogy szülő és gyerek egyaránt dönteni tudjon.

A bemutatóóra menete

A bemutatóóra menete teljesen megegyezik egy hagyományos Helen Doron angolóra menetével. Azaz függetlenül attól, hogy babaangol, ovis angol vagy kisiskolás angol foglalkozásra érkeztetek-e, pontosan azt tapasztaljátok majd, ami zárt ajtók mögött történne. Számunkra ugyanis fontos a transzparencia, a megbízhatóság, a korrektség és a bizalom egymás iránt, így a munkánkban mindig ezeket az értékeket szem előtt tartva cselekszünk.

A bemutatóóra időtartama a résztvevő gyerekek életkorától függően változik, 45 perctől kb. 90 percig terjed. Ez alatt az idő alatt a gyerekekhez – és a szülőkhöz – kizárólag angol nyelven szólunk, akkor is, ha abszolút kezdő csapatról van szó. A Helen Doron módszertan segítségével különféle játékos feladatokon, dalokon és éneklésen, mondókázáson és verselésen keresztül ismerkedünk az angol nyelv dallamával, az egyes szavak jelentésével, illetve a nyelvben rejlő lehetőségekkel. Dalolunk, mókázunk, ismerkedünk és benyomásokat szerzünk, hogy megtudjuk, milyen volna együtt tovább dolgozni.

A bemutatóórán való részvétel ráadásul semmilyen kötelezettséggel nem jár! A foglalkozás után hazamehettek, beszélgethettek az élményeitekről és tapasztalataitokról, hogy aztán közösen döntsetek a folytatásról.

Mikor érdemes élni az ingyenes bemutatóóra lehetőségével?

Mindig! Az ingyenes bemutatóóra szolgáltatást azért hoztuk létre, mert látjuk-tapasztaljuk, hogy a tartós elköteleződést megelőzően sok szülőnek van szüksége némi plusz információra és saját élményre.

A tapasztalataink kedvezőek: a legtöbb kis- és nagy gyermek, aki részt vesz bemutatóóránkon, végül akár több évre is velünk marad, lelkesen tanul angolul, hétről hétre többet beszél, és akár már 14 évesen középfokú nyelvvizsga tulajdonosává válik. Ezt a sikert és tudást pedig nem veheti el tőlük senki.

A Helen Doron nektek való!

Hiszünk a módszerünkben és a szaktudásunkban, így meg vagyunk győződve arról, hogy a Helen Doron-módszer minden család számára ideális választás, hiszen

  • nem igényel semmilyen előképzettséget vagy tudást;
  • a szülőket és a gyerekeket egyaránt partnernek tekintjük, így közös értékek mentén, közös kútfőből gondolkodunk;
  • kidolgozott, jól bevált és sikeresen működő módszertannal dolgozunk;
  • gyermeked akár már 14 éves korban is középfokú nyelvvizsgára tehet szert;
  • oktatóink rendszeresen vesznek részt továbbképzéseken, kurzusokon, gyakorlatokon itthon és külföldön;
  • nincs házi feladat, csak rendszeresen zene- és mesehallgatás, illetve az oktatóvideók megnézése;
  • eső, szél, Covid: nekünk csak egy-egy apróság, amivel garantáltan megküzdünk, és továbbra is kiváló minőségű szolgáltatást nyújtunk;
  • a közösségünkbe tartozó családok egymásra is nyitottak, így az angol nyelvtudás mellé számos új barátot kapsz te és gyermeked is!

Felkeltettük az érdeklődésedet? Szeretnéd te is megtapasztalni a Helen Doron-élményt? Csatlakozzatok bemutatóóráink valamelyikéhez, és nézzétek meg a saját szemetekkel, mire vagyunk képesek együtt!

1293 Views