8663 Views

Eszik Fruzsina és Surányi Szabina Gitta – Helen Doron Biatorbágy, Százhalombatta

„Tizenkét éves voltam, amikor a délutánonkénti német és angol foglalkozások iránti rajongásom hatására eldöntöttem, hogy egyszer majd én magam is nyelviskolát szeretnék vezetni. A Helen Doronnal azonban csak később, egyetemistaként találkoztam. Akkoriban helyettesítő oktatót kerestek az egyik központba, én elmentem, és szerelembe estünk egymással, a módszer és én.

Életem nagy kalandja viszont tizenkét évvel ezelőtt vette kezdetét, ugyanis akkor ismerkedtünk meg Surányi Szabina Gittával a Dunaharaszti oktatóközpontban. Hat évvel később együtt vágtunk neki a biatorbágyi központ létrehozásának” – meséli Fruzsi.

„Ki hitte volna, hogy ilyen remekül megleszünk?” – mondja Gitta is mosolyogva. – “Én 2008-ban hallottam először a Helen Doron módszerről az unokahúgomtól, aki nagyon lelkesen számolt be fantasztikus élményeiről. Amikor én magam is közelebbről megismertem az élményalapú oktatásban, a pozitív megerősítésben és az anyanyelvi környezetben rejlő potenciált, nem volt kérdés többé számomra, mivel szeretnék foglalkozni ezután.”

Kreatív angol gyerekeknek

A munkánk folyamatos fejlődést követel meg tőlünk, és mindig tartogat számunkra kihívásokat. Mégis imádjuk! Amikor együtt vagyunk a gyerekekkel, és megvalósítjuk közös ötleteinket, az valami csoda.

Fontos számunkra, hogy a kreatív angol foglalkozásokon diákjaink nemcsak az angol nyelvet sajátítják el, hanem az életről is tanulnak. Óráinkon szó esik művészetről, természettudományokról, kulturális ismeretekről, és a gasztronómia világát éppúgy felderítjük, ahogy a zeneiparét. Valódi, kézzel fogható és azonnal hasznosítható tudást adunk diákjaink kezébe, mellyel kihozhatják magukból a maximumot.

Minden évben, amikor a Cambridge YLE nyelvvizsgával zárjuk az évet, büszkén tapasztaljuk, hogy a gyerekek fesztelenül, magabiztosan és főleg eredményesen vágnak neki a megmérettetésnek.

A Helen Doron örök élmény

A kreatív angol gyerekeknek rövid és hosszú távon is meghatározó élmény. A heti foglalkozásokon az ismerős arcok, a közös ismeretszerzés és a mókázás hatására még a rosszkedvű gyerekek arca is felderül. Jó jel és szívmelengető visszajelzés, hogy azok a diákok, akik már hat éve járnak hozzánk, rendületlenül kitartanak mellettünk. Kiskamaszként azt mondják, mindenkinek kell egy hobbi, az övék az, hogy folyékonyan beszélnek angolul.

Oktatóközpont-vezetőként hálásak és inspiráltak vagyunk, mert évről évre egyre több család választ bennünket. A szülők látják az eredményeinket, a gyerekek hallják diákjaink beszámolóit, és miután csatlakoztak hozzánk, jöhet tél, betegséghullám, kétéves Covid-korlátozások: a Helen Doron Biatorbágy diákközössége családként fonódik össze.

Kreatív angol, kimagasló minőség

A Helen Doron Biatorbágy oktatói közössége számára fontos, hogy optimális legyen a gyerekszám, ugyanakkor nem törekszünk tömeges oktatásra. Szeretnénk több helyen – óvodákban, iskolákban – is elérhetővé válni kreatív angol foglalkozásainkkal, mégsem akarunk túl nagyon álmodni. Nem mintha nem lennénk biztosak abban, hogy a helendoronos angol nyelvoktatásra minden gyereknek szüksége van!

Egyszerűen csak úgy gondoljuk, hogy a kimagasló minőségben zajló, személyre szabott és egyéni figyelemmel gazdagított angol nyelvoktatás az, amit minden hozzánk járó helendoronos kis- és nagydiák megérdemel.

Kreatív angol mindenkinek Biatorbágyon innen és túl

Azért tartunk kreatív angol foglalkozásokat, mert hiszünk abban, amit csinálunk.  Meggyőződésünk, hogy a Helen Doron-módszer által képviselt be- és elfogadó szemlélet megismerése minden gyermek számára elengedhetetlenül fontos.

Fiatalos, elhivatott, lendületes oktatói csapatunkkal azért dolgozunk, hogy az angol órák Biatorbágy több pontján és a környékbeli településeken is elérhetőek legyenek. Szívvel és lélekkel tesszük a dolgunkat a frontvonalon és a háttérben minden nap, mert szerintünk csak így érdemes.

8664 Views