3792 Views

10 angol mozaikszó és új kifejezés, amit szülőként neked is ismerned kell

Előfordult már veled, hogy próbáltad értelmezni kiskamasz gyermeked chatben küldött üzenetét, és halvány lila gőzöd sem volt arról, mégis mit akarhatott mondani a ded? Szeretnéd dekódolni a Snapchat, WhatsApp, Messenger, Signal, Insta stb. üzeneteket, de hirtelenjében nem is mindegyik appról tudod pontosan, hogy micsoda?!  Nos, hello boomer, üdv 2023-ban, LOL!

A mozaikszavak haszna és szerepe

A mozaikszó-képzés előfordulásának gyakorisága napról napra nő. Ennek oka, hogy az írás, különösen a kézírás egyre inkább kiveszik a mindennapokból, helyette pedig marad a sok pötyögés… A telefonok és tabletek kisebb felülete, az olykor hirtelenjében túl soknak tűnő ujj, az egyre fogyatkozó idő és a visszavonhatatlanul fokozódó rohanás, valamint az átláthatóságot segítő egyszerűsítések együtt járulnak hozzá a mozaik- és betűszavak kialakulásához, mutációjához.

A kamaszok körében ezek a szavak értelemszerűen még népszerűbbek, hiszen segítségükkel a tinik elrejthetik, mintegy kódolhatják mondandójukat a felnőttek elől. Saját belső, önálló szabályokkal rendelkező nyelvi játszóteret teremthetnek maguknak, melybe nem nyer bebocsátást akárki.

10 angol mozaikszó, amit szülőként neked is ismerned kell

Nem akarod, hogy túljárjanak az eszeden? Jobb, ha megismered ezeket a kifejezéseket, így, ha találkozol velük, rögtön tudod, mit csinálj!

  1. BAE, azaz ‘before anyone else’, vagyis mindenki más előtt. Általában egy jóbarát, vagy a kiszemelt fiú/lány jelölésére használják
  2. CAP, azaz ‘fake’ vagy ‘lie’. Magyarul leginkább a kamu kifejezés illik rá.
  3. CRASHY, azaz ‘crazy + trashy’, más néven olyan valaki, aki egyszerre őrült és kínos.
  4. FOMO, azaz ‘fear of missing out’. Folyamatos, kényszeres online vagy offline jelenlét, nehogy lemaradjunk valamiről.
  5. GOAT, azaz ‘Greatest of All Time’, vagyis mind közül a legjobb.
  6. GUCCI, azaz menő.
  7. NOOB (vagy newbie), vagyis egy olyan ember, akinek fogalma sincs arról, hogy mit csinál, illetve nem ért semmihez.
  8. SUS, vagyis ‘suspicious’, azaz gyanúsan viselkedő személy. Olyan valaki, akiben nem szabad megbízni.
  9. WTTP, vagyis ‘Want to trade photos?’, azaz nagyjából ‘Küldünk egymásnak magunkról képeket?’ megfelelője. Ha ezzel szembesülsz, szidás helyett inkább magyarázd el csemetédnek az online fotómegosztásban rejlő veszélyeket és mutasd meg, hogyan terjednek a virális tartalmak a neten.
  10. LMIRL, vagyis ‘Let’s meet in real life!’, azaz ‘Találkozzunk élőben is!’ Ha ezt látod gyermeked chatjében, érdemes vele elbeszélgetni az online ismerkedés veszélyeiről.

Szóalkotó kamaszok: 10 új kifejezés, amit neked is ismerned kell

A kamaszoknak megvan az a szuperképességük, hogy mivel fiatalok, nem tudják, hogy ‘mi így szoktuk csinálni’ és azzal sem törődnek, miről illik azt hinni, hogy lehetetlen vagy nem létezik. Mindehhez kényszeres kritikusság és végtelenített fiziológiás lustaság társul, így a tinik praktikussági alapon működő zsenik: mindenre találnak egy egyszerű és nagyszerű megoldást.

Ezt bizonyítja a The New York Times tíz hónapon át zajlott szóalkotási versenye is, melynek során középiskolások küldhették be legjobb ötleteiket. A legjobbak közül mi is kiválasztottuk a kedvenceinket.

  1. HEARTDOWN (főnév), vagyis az az időszak, ami akkor következik be, amikor valaki megbántott, elárult és összetörte a szívedet, te pedig igyekszel gyógyulni, de nem szívesen engedsz közel magadhoz másokat.
  2. MNEMONTY (főnév), vagyis egy olyan különleges pillanat, amelyet megélve pontosan érzed, hogy az életed örökre megváltozott, mert erre örökké emlékezni fogsz.
  3. BRISKKIP (főnév), vagyis egy másodpercnyi pihentető bóbiskolás, ami után újra azonnal szuperfrissnek és produktívnak érzed magad.
  4. DAYBE (főnév), azaz day before yesterday, vagyis tegnapelőtt előtt.
  5. EUSTRICITY (főnév), azaz egyfajta borzongás, ami akkor jár át, amikor egy szuper számot hallgatsz, egyszerre eufórikus és szerotoninban gazdag pillanat, mintha épp az áram rázott volna meg.
  6. FICK (ige), vagyis betegséget színlelni azért, mert otthon akarsz maradni suli vagy valamilyen program helyett.
  7. TIKTALK (ige), vagyis amikor valaki egy beszélgetés során oda nem illő tánccal vagy TikTok trenddel fejezi ki magát.
  8. INFLOBIA (főnév), az inflációs nyomástól és az árak növekedésétől való félelem.
  9. NOSCIPATE (ige), nosztalgiát érezni valami iránt, ami még el sem múlt.
  10. SOLUMIDNOX (főnév), az érzés, ami akkor fog el, amikor éjszaka felriadsz és szinte láthatatlannak, elveszettnek érzed magad, mintha te lennél az egyetlen ember a Földön.
3793 Views