Veréb Zsuzsanna – Helen Doron Kispest Veréb Zsuzsi vagyok, a Helen Doron Kispest oktatóközpont vezetője. Egy barátnőm révén ismertem meg a Helen Doron módszert, melynek hatékonyságáról később magam is meggyőződtem. Amikor kisfiam angolul kezdett tanulni, ellátogattunk egy oktatóközponba – és mindketten örökre ott ragadtunk. Ő szorgosan tanult – ma már felnőtt és kiválóan beszél angolul –, én pedig átvettem az oktatóközpont vezetését. Ennek már tizenhat éve, és azóta azért dolgozom, hogy az angol nyelv gyerekeknek Kispesten is mindig elérhető legyen. A Helen Doron Kispest jövője Szeretném elérni, hogy Kispesten valamennyi szülő számára ismerősen csengjen a Helen Doron név. Hiszünk abban, hogy az angol nyelv a gyerekeknek szinte kötelező, hiszen ismeretében az egész világ elérhető és megérthető. Munkatársaimmal azért dolgozunk, hogy a családok felismerjék, a későbbi sikeres és magabiztos nyelvtudás megszerzéséhez a korai nyelvtanulás szinte elengedhetetlen. Oktatóközpontunkban az ovisok és a kisiskolások magas színvonalon, családias környezetben, játékos körülmények között, hatékonyan és eredményesen sajátíthatják el az angol nyelvi tudás alapjait. Úgy tervezem, százhúsz évig fogok élni, így még sok csemete barangolhat velem az angol nyelv birodalmában. A siker titka a csapatmunka A Helen Doron Kispest oktatóközpont eredményességét a kollégáimnak köszönhetem. Ők azok, akik támogatnak, és akik mellettem állnak bármilyen helyzetben. Szeretem, hogy az angol nyelv gyerekeknek sokkal több, mint szimpla nyelvtanítás. Az órák előtti és utáni személyes találkozások, a tartalmas beszélgetések olyan pluszt jelentenek, amiből bármikor töltekezhetek. Nem tudnék jobb dolgot elképzelni hivatásként, minthogy napról napra nyomon követhetem a hozzánk járó gyerekek fejlődését, növekedését és haladásukat az angol nyelv elsajátításában. Büszkeségeink A Helen Doron módszer hatékonyságát és szerethetőségét Marci és a nagymamája bizonyítják igazán. A kisfiút mindig a nagyija hozta az angol nyelvórákra, de hogy ezt sokáig ő maga felesleges pénzkidobásnak tartotta, csak később tudtuk meg. Nem sokkal azután ugyanis, hogy Marci megszerezte a nyelvvizsgáját, a nagymama ellátogatott hozzánk, és köszönetet mondott nekünk. A nézőpontja addigra egészen megváltozott! Felismerte, hogy a Helen Doron Marcinak nemcsak nyelvtudást, hanem magabiztosságot, élményeket, barátságokat is adott. Mégis arra a vagyok a legbüszkébb, hogy oktatóközpontunk fennállása óta több mint kétszázan tettek sikeres angol nyelvvizsgát segítségünkkel. Közülük többen a felsőfokú szintjét is teljesítették már. Alig várjuk, hogy betöltsék a 18. életévüket, amikor képzett Helen Doron oktatóvá válhatnak, és így a kispesti oktatóközpont csapatát erősíthetik tovább!