6919 Views

Varga Enikő – Helen Doron English, Gyöngyös

10 éve vagyok a Helen Doron English oktatóközpont vezetője Gyöngyösön. Kezdetben csak rábukkantam az iskolára, és tanárként kezdtem. Majd rá egy évre lehetőségem nyílt arra, hogy megvásároljam a franchise jogot. Számomra fontos, hogy aki hozzánk jár, élvezze a foglalkozásokat. Mindez a Helen Doron módszerrel tökéletesen megvalósítható. Emellett a tananyagok gondos kidolgozása, a háttérmunka, amit kapunk, rengeteg segítséget ad. Diákjainknak a Helen Doron English metodikával könnyedén elérhetővé válik a középfokú nyelvvizsga 14 éves korra, aztán akár a felsőfok is.

Amikor érzem a gyerekeken a fejlődést és az örömöt, a szülőkön pedig az elégedettséget, mindig megtapasztalom, hogy megéri minden befektetett idő, energia. Jó látni a szülők mosolyát, imádom hallgatni a történetüket, mit tapasztalnak, hogyan segíti a Helen Doron tanfolyam a gyermekük fejlődését. Ahogy a gyerekek megérzik a tudásuk erejét és egyre több sikert élnek meg, én pedig velük örülök.

Célom, hogy minél több gyereknek adhassuk át tudásunk legjavát, és így támogassuk őket angol tanulással kapcsolatos fejlődésben. És a legfontosabb: megtanítsuk őket merni angolul beszélni. Emellett az is fontos számomra, hogy a hozzánk járó diákok valóban élvezzék, izgalmasnak és szórakoztatónak találják a foglalkozásokat. Szerencsére az interaktív és színes, kulturális és tudományos ismeretekben is bővelkedő Helen Doron módszer sajátosságainak köszönhetően ez nem jelent számunkra gondot.

Úgy érzem, hogy nemcsak a szülők, hanem az oktatási hálózat vezetői is megbecsülnek bennünket és diákjainkat. Közösségi programok, gondosan kidolgozott tananyagok, módszertani és marketing ismeretek, szakmailag inspiráló közeg és boldog gyerekmosolyok motiválnak abban, hogy egyre jobbak legyünk.

Meggyőződésem, hogy sikerünk kulcsa a szakmai felkészültségen túl az is, hogy diákjainkkal egyenrangú kapcsolatot és mindkét irányba járható kommunikációs utakat tartunk fenn. Így a családok éveken át velünk tartanak, nyelvvizsgázott diákjaink pedig olykor “csak úgy” is visszajárnak hozzánk. Számomra ez az egyik legmeghatóbb visszaigazolása annak, hogy jól végezzük a munkánkat.

6920 Views