Molnár Edit – Helen Doron 15. kerület, Kistarcsa, Nagytarcsa, Csömör Édesanyám dajkaként dolgozott, és én megrögzötten hittem, hogy felnőttként óvó néni vagy tanár néni leszek. Aztán felnőttem, és mire legközelebb eszembe jutott gyermekkori álmom, már három gyerek anyukájaként húsz éve vezettem egy könyvelőirodát. Mint oly sok kollégát, a Helen Doron engem is a gyermekeimen keresztül talált meg. Először a fiaimmal jártunk angol ovisoknak foglalkozásokra, később a kislányommal hat hónaposan vágtunk bele a baba angol foglalkozásokba. Amikor az oktatóközpont tíz évnyi helendoronosság után megkérdezte tőlem, akarom-e átvenni a központ vezetését, teljesen megdöbbentem. Hogy nem jutott ez eddig eszembe?! Angolul tanulni könnyebb, mint gondolnánk! Annak idején szülőként elkövettünk egy hibát. Amikor a fiunk hatosztályos gimnáziumban tanult tovább, abbahagytunk a Helen Doron angol foglalkozások látogatását. Úgy hittük, az addigra megszerzett angol nyelvtudása bőven elég lesz ahhoz, hogy kiválóan teljesítsen a gimnáziumban. Meglepve tapasztaltuk, hogy bár a szókincse az átlagosnál választékosabb, és a kiejtése kiváló, nyelvtani tudása mégsem teljes. Erre az élményre alapoztunk akkor, amikor úgy döntöttünk, kislányunk a felsőfokú nyelvvizsgáig fog angolul tanulni a Helen Doron-módszer segítségével. Szerencsére nem ő az egyetlen, aki rendületlenül kitart mellettünk! Sok olyan kisdiákunk van, akik olyan régóta tartanak velünk hétről hétre, hogy nincs is emlékük olyan időkről, amikor nem ‘kellett’ angolul tanulni. Csapatban a legjobb angolul tanulni Hálás vagyok tanáraimnak és családomnak, hiszen mindenben támogatnak. Nekik köszönhetem, hogy nemcsak a XV. kerületben, hanem Kis- és Nagytarcsán, illetve Csömörön is zavartalanul zajlanak az angol foglalkozások. Oktatóim épp olyan lojálisak hozzám, mint a Helen Doron-módszerhez: mindig felkészültek, lelkesek. Ráadásul nemcsak angolul tanulni lehet tőlük, de nem ám! A gyerekek nálunk az angol nyelvtudás mellett magabiztosságot és életre szóló tapasztalatokat, megerősítést és bizalmat, kedves szavakat és támogatást kapnak. A pozitív megerősítésben és az őszinte kapcsolódásokban hiszünk – és az idő minket igazol. Van-e értelme korán angolul tanulni? Vallom és tapasztalom, hogy érdemes minél korábban elkezdeni az idegen nyelv tanulását. A hozzánk járó gyerekek észre sem veszik, visszaemlékezve sem tudják megmondani, hogy mikor kezdtek angolul tanulni. Egyszerűen csak tudnak, és kész! Elmondásuk szerint ők játszani, énekelni, tornázni jöttek hozzánk, és közben az angol is rájuk ragadt valahogy. 🙂 Kollégáimmal együtt mindent megteszünk, hogy friss és naprakész tudással, nagy szeretettel, és komoly szakmai felkészültséggel várjuk a hozzánk angolul tanulni érkezőket, legyenek akár bölcsisek, akár kamaszok. A legnagyobb csoda az életünkben, hogy látjuk felnőni, kiteljesedni és szárnyalni a gyerekeket, akiket kicsiként ismertünk meg. Ezért az élményért és a sok szeretetért, amit kapunk, minden nap megéri.