4265 Views

Helen Doron alapelvei: méltányosság és egyenlőség, ahogy mi látjuk

A Helen Doron alapelvei meghatározzák oktatóközpontjaink működését, valamint oktatóink tanári és emberi minőségét egyaránt. Valljuk, hogy az angol nyelvtanítás mellett a gyerekek nevelése is fontos feladatunk. Erkölcsi és kritikai érzékük kialakítása, a logikus gondolkodás támogatása, az énhatárok kijelölése, a környezettudatos szemlélet kialakítása vagy a transzparens kommunikáció elsajátítása prioritás számunkra. Nemcsak angolul, hanem élni is tanítunk.

A Helen Doron alapelvei a nyelvtanulásban

A Helen Doron módszertan mögött csaknem negyven éves szakmai tapasztalat és többezernyi kisgyerek saját élménye áll. Évről évre, hónapról hónapra fejlődünk, javítunk magunkon és ha kell, megküzdünk az új kihívásokkal is. Van azonban, ami állandó, ezek pedig a Helen Doron alapelvei. Nálunk

  • kis létszámú csoportokban tanulnak a gyerekek. Csak így tudjuk biztosítani, hogy minden diákunk elegendő figyelmet kapjon. Oktatóink külön-külön követik a gyerekek, illetve a 4-8 fős csoport fejlődését is, így lemaradás, elakadás vagy nehézség esetén azonnal közbe tudnak lépni.
  • minden foglalkozás kizárólag angolul zajlik. Oktatóink minden esetben kizárólag angolul beszélnek a gyerekekkel, akik akár zero nyelvtudás esetén is gyorsan felveszik a fonalat. Így természetessé válik az idegen nyelven való megszólalás és folyamatosan alakul a helyes kiejtés.
  • folyamatos a pozitív feedback és a megerősítő-megtartó kommunikáció. Valljuk, hogy erősségeink hangsúlyozásával és a hibák javításával többre mehetünk, mint korholással. Épp ezért sosem kizárólag a hiányosságokra fókuszálunk: mindig kiemeljük azt is, ami már jól megy. Így a sikerek felett érzett öröm energiát ad a hibák javítására és magabiztosságot a továbblépésre.
  • hanganyagok, online játékok, videós kontentek színesítik a nyelvtanulást. Látjuk, hogy a mai gyerekeknek életkortól függetlenül rengeteg feladata és felelőssége van. Épp ezért a Helen Doron alapelvei között szerepel az is, hogy nem terheljük további extrém mennyiségű házifeladattal a gyerekeket. Ezek helyett a napi hanganyag-hallgatás, az interaktív felületek és a digitális írástudás kerülnek előtérbe. Akár a kocsiból, edzés közben vagy fürdéskor is hallgathatjátok őket!
  • vidám, interaktív nyelvórákra számíthattok. Szerintünk rossz gyerek nem létezik: legfeljebb unatkozó gyerekeket ismerünk. Szóval, ha jól végezzük a munkánkat, ‘színes-szagos’ tanórákat állítunk össze, nem lehet baj% Természetesen figyelembe vesszük az egyes korosztályok fiziológiás sajátosságait és a neveléstudomány ismereteit is. Így biztosítjuk, hogy a gyerekek tényleg szíves-örömest járjanak foglalkozásainkra.
  • a méltányosság és az egyenlőség egyaránt fontosak. Tudjuk, hogy speciális nevelési igényekkel, beilleszkedési és magatartási zavarokkal, szenzorossággal vagy más nehezítő körülménnyel együttélve tanulni nehézségeket jelent. Ismerjük az érintett szülők és gyerekek problémáit és felismertük, hogy az integráció rendszerszintű feladat.

Helen Doron alapelvek: méltányosság vs. egyenlőség

Hogy mit jelent a méltányosság és az egyenlőség a Helen Doron alapelvei mentén? Oktatóközpontjaink be- és elfogadó intézmények. Oktatóink rendszeresen vesznek részt érzékenyítő képzéseken. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a sokszínűség és a sokféleség iskoláinkban elfogadott legyen.

Azok a diákok, akik kognitív képességeik és viselkedési, valamint kommunikációs eszköztáruk alapján ‘átlagosak’, megtartó figyelmet, támogatást és problémaorientált megoldásokat kapnak tőlünk. Azok a helendoronosok pedig, akiknek tanulói jelenlétét speciális igényeik befolyásolják, méltányos körülményeket biztosítunk. Azaz

  • differenciáltan osztjuk ki az egyes feladatokat;
  • nem okoz számunkra problémát többször vagy többféleképpen elmagyarázni ugyanazt;
  • a frontális oktatás előnyei mellett élünk az interaktív tanulás eszköztárával és a térszervezés előnyeivel;
  • a gyerekek szükségleteinek megfelelően többféle kimeneti pontot is meghatározunk;
  • diákjainkat soha, teljesítményüket pedig kizárólag saját korábbi, illetve lehetséges eredményeikhez mérten értékeljük;
  • nem hasonlítgatunk és nem bezzegelünk;
  • akkor javaslunk nyelvvizsgát, amikor arra a tanuló már valóban készen áll;
  • szükség esetén nemcsak a nyelvvizsga tudományos-tanulmányi, hanem érzelmi részére is felkészítjük diákjainkat;
  • a teljes együttműködés ideje alatt kétirányú kommunikációt folytatunk a gyerekekkel és a szülőkkel egyaránt.

A Helen Doron alapelvei mögött húzódó alapvetés egyértelmű. Számunkra minden ember másként egyforma és a különbségeket épp úgy értéknek tekintjük, ahogy a hasonlóságokat.

SNI-s és BTM-s gyerekek a Helen Doron oktatóközpontokban

Ha szülőként hosszabb ideje fontolgatod, hogy gyermekeddel jelentkeztek valamelyik Helen Doron oktatóközpontba, itt az idő! Tekintsétek meg oktatóközpontjaink listáját!  Vegyétek fel velünk a kapcsolatot, jelentkezzetek be próbaórára vagy kérdezzetek tőlünk! Örömmel segítünk abban, hogy gyermeked nálunk is otthonra találjon.

Néhány egyszerű lépés, amivel segítheted gyermeked sikerét – és kollégáink munkáját:

  1. Ismert SNI-státusz, BTM-kód vagy folyamatban lévő vizsgálat esetén tájékoztasd a leendő oktatót a fennálló helyzetről! Ennek fényében ő a méltányosság és egyenlőség elveit betartva, gyermeked egyedi igényeire szabott módon közelít majd.
  2. Kommunikálj a részletekről! Hidd el, oktatóinknak nem célja magánéletetek feltérképezése, hiszen az családotok legbensőbb ügye. Fontos tudnod ugyanakkor, hogy a magánéleti változások – haláleset, költözés, testvér születése, iskolaváltás, válás stb.- jelentős hatással vannak a gyerekek viselkedésére, együttműködési hajlandóságára. Ha akár csak érintőlegesen is, de ismerjük a részleteket, többet tehetünk.
  3. Bízz bennünk! Tudjuk, hogy egy sajátos nevelési igényű gyermek terelgetése sokszor érzelmileg és anyagilag is megterhelő feladat. Nem beszélve a sztereotípiákról, ostoba kérdésekről, félvállról odavetett mondatokról. A Helen Doron oktatóközpontok azonban el- és befogadó szemlélettel, méltányos körülményekkel várunk titeket.

Higgy nekünk! Ha a területileg illetékes oktatónk kompetenciahatárain gyermeked aktuális szükségletei túlmutatnak, transzparens, mégis megtartó módon kommunikálunk veletek. Mi értetek vagyunk, nekünk a ti sikeretek és örömötök a valódi siker.

4266 Views