Dr. Varga Judit – Helen Doron Dunaharaszti, Gyál, Monor Varga Judit vagyok, a dunaharaszti, a gyáli és a monori Helen Doron oktatóközpontok vezetője. Nyolc évig oktatóként dolgoztam, majd átvettem a dunaharaszti központ vezetését. Majd a környező településeken, Gyálon és Monoron is megnyitottuk oktatóközpontjainkat. Tapasztalatból tudom, hogy a használható nyelvtudás eléréséhez a gyerekeknek élmények és értékek kellenek, mi a Helen Doronnál pedig azon vagyunk, hogy megadjuk mindezt. Használható nyelvtudás és kreativitás A Helen Doron-módszer lényege, hogy a gyerekek játszva, élményekkel teli foglalkozásokon jutnak használható nyelvtudás birtokába. Lelkesedésük igazolja, hogy a módszer működik, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy a diákok milyen nagy örömmel jönnek hozzánk. Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ez egykor totyogóként érkezőket évek múltán középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsga birtokosaként búcsúztatjuk el. Nagyon szeretem oktatói munkámat, mert segítségével minden kreativitásomat kiélhetem. Egy-egy foglalkozás során egyszerre vagyok tanár, stand-upos, énekes, táncos, biológus, zoológus, pszichológus, rossz zsaru, jó zsaru… Mindennap olyan helyzetekbe kerülök, amelyek egyaránt szolgálják emberi és szakmai fejlődésemet. Csapatmunkával az angol tanulásért Az angol nyelvtanulás idő- és energiaigényes feladat. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem szükségszerűen unalmas is. Mi a Helen Doronnál ezt akarjuk megmutatni a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. Csapatban gondolkozunk és csapatban dolgozunk. Nálunk a felnőtt és a gyermek egyenlő, hiszen a tanulási folyamatot közösen, egymásra reagálva konstruáljuk. Rendkívül hálás vagyok a kollégáimnak, akik osztják nézeteimet és velem együtt dolgoznak a közös célok eléréséért. Nemcsak munkatársak, hanem már a barátaim is. Mindannyian kiváló oktatók és egytől egyig valódi egyéniségek, akik színesítik oktatóközpontunkat. Nélkülük és a mindig támogató családom nélkül nem tartanánk ott, ahol most vagyunk. A használható nyelvtudás sikerélményt ad A korai nyelvtanulás az egyik legnagyobb kincs, amit egy szülő a gyermekének adhat. Épp ezért a lehető legtöbb szülővel és gyerekkel szeretném megismertetni a Helen Doron-módszert. Szeretnék minél több sikeres, elégedett, boldog, használható angol nyelvtudással rendelkező gyereket útjára engedni a nagyvilágba. Oktatóként megfizethetetlen érzés, amikor a kicsik a foglalkozáson kezdenek el járni vagy beszélni. Amikor a tinik saját gátlásaikat levetkőzve bátran használják az angolt kapcsolatteremtésre, és sikereket élnek meg – tudom, hogy megéri. A nyelvvizsgázó gyerekeink, a közös programjaink, az élő TeenBuzz Radio show, a nyári táborok, tanévzáró oktatói összejövetelek, a szülők bizalma egyaránt közös siker – én végtelenül büszke vagyok a Helen Doron családunkra.