6806 Views

Bota-Nagy Erika – Gyula és Békéscsaba

Bota-Nagy Erika vagyok, és párommal, Pistivel együtt lassan már tizenöt éve működtetjük a gyulai Helen Doron oktatóközpontot. Az idei tanév a Békéscsabán is a mi vezetésünkkel indult. Ma is ugyanolyan lelkesedéssel vagyunk részesei a Helen Doron családnak, mint a kezdetekben, hiszen fontos számunkra, hogy az angol nyelv Gyulán és Békéscsabán is elérhető legyen. Az első évek rutintalanságán a pozitív hozzáállás és az alkotás vágya repített át bennünket. Mára összeszokott csapat vagyunk, lelkesedésünk lankadatlan.

Angol nyelv Gyulán és Békéscsabán már babakorban is

A Helen Doron-módszer segítségével az angol nyelv Gyulán és Békéscsabán a kisbabás-kisgyermekes családok számára is élvezetes szabadidős program. Ugyanakkor hasznos is, hiszen a mókázás közben a kicsik egyszerre játszanak, fejlődnek és tanulnak.

Mindennapjaink fénypontja, amikor a babaangol foglalkozásokon látjuk a babák arcán, hogy pontosan értik, amit angolul mondunk nekik – az érzés és a boldogság pedig, amit érzünk, leírhatatlan.

Hihetetlenül inspirál engem, amikor a kisgyermekes anyukák mesélik, hogy nem értik, miért, de az angolos napokon a baba mindig időben ébred. Tudják, mi várható azon a napon. Ilyenkor magamban kuncogok, hiszen én tisztában vagyok azzal, hogy a kicsik számára a babaangol tényleg ünnepi program.

Hosszú ideje teszek azért, hogy az angol nyelv Gyulán és Békéscsabán sokak számára hozzáférhető maradjon, és tudom, hogy az angolfoglalkozásokon hétről hétre csoda történik.

A sikeres jövő záloga az angol 

A hosszú évek alatt milliónyi élménnyel gazdagodtunk, rengeteget tanultunk, és nem utolsósorban több száz gyermekkel szerettettük meg az angolt Gyulán, Békéscsabán és a környéken. Szeretnénk még több gyermekhez eljuttatni a módszert, amivel egy új világ nyílik meg a fiatalok előtt.

Amikor látom, hogy honnan hova jutottunk el a tiniórák alatt, amikor tapasztalom, hogy a megszerzett tudást a gyerekek valójában is tudják használni. Sőt, meg is akarják mutatni! Ilyenkor tudom, hogy bármivel kell is szembenéznünk, nekünk az egyetlen út az angol nyelv – ez a feladatunk, a küldetésünk.

Éltem Angliában, megtapasztaltam, hogy a nyelvtudás a legjobb útlevél, és az utazás a legnagyobb tanítómester. Azért dolgozom, hogy a ma még aprólábú kis diákjaink kezében legyen valami, ami sokaknak nincs birtokában. A döntés lehetősége. Az esély, hogy erős angol nyelvtudásukkal jövőt választhassanak maguknak.

Backstage

Az arc, amelyhez a Gyulán és Békéscsabán Helen Doron és az angol nyelv kapcsolódik, az enyém. Valójában azonban egy egész csapat munkálkodik a sikerért. A csapatban ott van a férjem, aki hol oktatókat fuvaroz, hol karbantart, vagy random gyerekeket szórakoztat, míg a foglalkozások elkezdődnek. Ott vannak a kollégák, akik sosem félnek megújulni, mindig van egy extra mosolyuk, és akik barátként is mellettem állnak. A legfontosabb „szereplők” persze a gyerekek, akik sikert sikerre halmozva öregbítik oktatóközpontunk hírnevét.

Persze nem szabad megfeledkezni a szülőkről sem! Hálás vagyok nekik, amiért hisznek bennünk, és ránk bízzák gyermekük angol nyelvoktatását. Minden nap azért dolgozunk, hogy megháláljuk ezt a bizalmat.

6807 Views