Van egy munkakör, ami állandó jelenlétet kíván, és noha évekig tartó fejlődést garantál, valamint számos új részterületen szerezhető tapasztalat általa, bizonyos szempontból meglehetősen alulfizetett. Az is igaz ugyanakkor, hogy más szempontokból viszont a béren kívüli juttatások pénzben ki nem fejezhető értéket közvetítenek.

A pozícióval olyan előnyök járnak, mint az egyre erősödő kapcsolati tőke, a fokozódó pénzügyi tudatosság, a logisztikai ismeretek gyarapodása, vagy a vitakultúra fejlődése.

Az előrelépés sem kizárt, de az új munkakör eléréséhez a pozícióban eltöltött átlagosan 25–35 év szükséges. Ekkor a státusz automatikusan – a dolgozó tájékoztatási kötelezettsége mellett, ám többnyire megkérdezése nélkül – szenior menedzseri munkakörre, ún. nagyszülőre vált.

Szülőnek lenni csoda

Amikor az ember fia-lánya úgy dönt, hogy szülőnek áll, tele van reménnyel. Már az első orvosi vizsgálat után fantáziál és tervez. Látja maga előtt az apró talpacskákat, elképzeli az első lépéseket, és szinte hallja a gurgulázó babakacajt. Aztán amikor megérkezik a kis trónörökös, kiderül, hogy szülőnek lenni se fenék tejfel. Mégis csodás.

A meló, amit nem lehet túl jól csinálni

A szülőség legnagyobb kihívása, hogy egyszerűen nem lehet túl jól csinálni. Rosszul? Naná! De túl jól egyszerűen lehetetlen. Hiába védenéd meg mindentől, hiába hoznád le neki a csillagokat, hiába ülöd végig a foci-, a röpi-, a kosár- és a teniszedzéseket, hiába cipeled szülinapi zsúrokra, hiába olvasol neki esténként, vagy veszel toronyórát láncostól karácsonyra, előbb-utóbb a fejedre olvassa majd, miben hibáztál. Kéretlenül veti a szemedre a legapróbb jellemhibáidat, és szinte kényszerít, hogy szembenézz önmagaddal.

És bármit mond is, bármennyire fáj is, szinte biztos, hogy – legalább részben – igaza lesz.

Azért persze meg kell próbálni

Noha egyértelműen reménytelen projekt tökéletes szülőnek lenni, azért amolyan „célozd meg a holdat, és ha nem is sikerül, legalább a csillagok között landolsz” alapon meg kell próbálni elég jó szülőnek lenni. Olyannak, akihez lehet fordulni, ha baj van, aki őszintén kedves a legjobb barátnővel akkor is, ha utálja, és aki a tizedik „ő életem szerelme” felkiáltással hazacipelt kamaszszerelmet is érdeklődve fogadja.

Olyannak, akit valóban érdekel a saját gyereke, és aki bár nem enged meg mindent, következetes és mélyről jövőn szeret.

Mi kell a gyerekeknek valójában?

A 21. századi középosztálybeli gyerek jellemzője, hogy túl sok játéka és túl kevés ideje van. Ha olyan gyermeket akarunk nevelni, akinek van jövője, és aki meg is tanulja értékelni azt, először időt és lehetőséget kell adnunk neki. Meg kell tanítanunk őt semmit se csinálni, hogy a semmiben megtalálja azt a valamit, ami ő. És aztán támogatnunk kell abban, hogy tegyen azért, amiben jó, fejlődjön és lépjen előre.

Legyen az sport, matek vagy éppen angol, ott kell állnunk mellette, hogy megfoghassa a kezünket, ha elgyengülne. Ott kell lépdelnünk mögötte, hogy elkapjuk, ha elesne – pont úgy, mint amikor még kicsi volt. Néha nincs más dolgunk, mint a pálya széléről nézni, ahogy elhibázza és utána – kivéve, ha elkezdjük az „ugye én megmondtam…?!” kezdetű monológot – felsegíteni őt. Máskor azért kell támogatnunk, hogy be tudja bizonyítani, neki van igaza.

Szülőnek lenni azt jelenti, hogy megteszel mindent, amit lehet, majd tiszta szívvel engeded repülni a pillangót, akivé formáltad őt, a gyermeked.