Kővári-Balogh Andrea – Helen Doron Budapest 17. kerület Kővári-Balogh Andrea vagyok, és immár három éve vezetem a 17. kerületi Helen Doron English oktatóközpontot. Mielőtt gyerekekkel kezdtem dolgozni, felnőttoktatással foglalkoztam. Később aztán, amikor gyermekeim lettek, úgy éreztem, az angol tanulás alap, melyet mielőbb meg kell építeni ahhoz, hogy a gyerekekből sikeres felnőttek lehessenek. Így találtam a Helen Doron hálózatra, és így tapasztaltam meg azt az életérzést, mely azóta sem ereszt. Utamra találtam, és ma már én is azért dolgozom, hogy a gyerekek játékos és eredményes angolnyelv-tanulásának módszere a lehető legszélesebb körben elérhető legyen. Nem is kérdés: az angol tanulás alap! Számomra a tanításnak nemcsak az ismeretátadó, hanem a segítő funkciója is fontos: támogatni szeretnék minden tanulni vágyó gyereket. Az angol tanulás alap nekem is: én is ebből töltekezem és ebből építkezem. A gyerekeim, a barátaim és az édesanyám is támogatnak, én pedig növekedni szeretnék. Ha a jövőre gondolok, nemcsak meglévő kisdiákjainkat látom magam előtt, hanem megannyi újat is. Hosszú távú terveim között egy újabb oktatóközpont megnyitását is el tudom képzelni, ezért még több elhivatott és munkájára igényes kollégával szeretnék együtt dolgozni jövőben. Az angol nyelv útlevél Mindennapi munkámban a gyerekek inspirálnak. Tapasztalom, hogy számukra az angol nyelv nem egy tantárgy, amit tanulni kell, hanem teljesen természetes része az életnek. Amikor látják, hogy az egyre fejlődő nyelvtudásuk hatására a világ egyre nyitottabbá és átjárhatóbbá válik számukra, egyre szívesebben tanulnak. A lelkesedésük engem is motivál: azt szeretem a legjobban, amikor extra programokat, játékokat próbálok kitalálni nekik. Tudom, ha a gyerekeimnek tetszene, a csapatnak is tetszeni fog, hiszen a gyermeki énjükre nagy szükség van a munkájuk során. Kölcsönös tisztelet és bizalom: Helen Doron A Helen Doronnal kapcsolatban arra vagyok a legbüszkébb, hogy a hozzánk járó gyerekek szüleitől a koronavírus nehéz hónapjai alatt is bizalmat kaptunk. Mivel együttműködésünket a kölcsönös bizalom és tisztelet jellemzi, mindent meg tudtunk beszélni, és áthidaltuk a nehézségeket. Az angol tanulás alap, melyre a szülőkkel közösen, csapatmunkában húzzuk fel a jövőt. A célunk közös: nyitott, lelkes és magabiztos felnőtteket adni a világnak, hogy az jobb hely legyen.