682 Views

Helen Doron Nyugati tér és Újpest

Göndöcs Zsófia,  a Nyugati tér és Újpest franchise területek tulajdonosa és oktatóközpont vezetője

Az első Helen Doron élményem igazi fordulópont volt az életemben – sosem láttam még ilyen izgalmas köntösbe bújtatott oktatást! A kommunikáció, az angol, a kreativitás és a pörgős életstílus lételemeim voltak, mióta az eszemet tudom. Tizenévesen már gyerekekkel, oktatással, korrepetálással foglalkoztam szabadidőmben. Az egyetem alatt pedig hamar kiderült, hogy a közgazdász-turizmus irányzat nem kielégítő számomra, hiányzott az oktatás, a kreativitás, és főleg a gyerekek. Ezért párhuzamosan elvégeztem az ELTE angol-magyar szakját is, közben pedig jelentkeztem Helen Doron tanárnak. Az első óra, amit megnéztem, pontosan az volt, amit kerestem – az energiaszint, a sokszínű feladatok, ezeknek a felépítése, a tanár gördülékeny profizmusa, és főleg a gyerekek tudása lenyűgözött. Filmbéli jelenetként azonnal éreztem és tudtam, hogy ez az én utam.

Több, mint három évig dolgoztam tanárként. Gyakran segítettem be a nyelviskola-vezetői teendőkbe is, amikor felbukkant előttem a lehetőség, hogy nyelviskola tulajdonos és vezető is legyek. Mindössze 23 évesen. Belevágtam, hiszen imádtam a munkámat, tudtam, hogy szívvel-lélekkel és teljes erőbedobással tudom majd csinálni. Tapasztaltam már, hogy olyan közösségben dolgozhatok, ami hozzátesz a világhoz és a gyerekek jövőjéhez, hasznos, élvezetes és motiváló.

Anyukaként pedig külön érdekes élmény a babás és totyogós kurzusok látogatása a kisfiammal, alig várom a továbbiakat! Azt hiszem így már valóban minden oldaláról ismerem a rendszert – és ha lehet, még jobban imádom! 🥰

A csapatom, bátran kijelenthetem, számomra a legjobb csapat a világon! 🤩 Mindannyian elképesztően kreatív, színes személyiségek, lelkes, profi tanárok, szíve-lelke az iskoláinknak, akikkel rendkívül motiváló együtt dolgozni.

A mai napig, közel tíz év után is – immáron több nyelviskola vezetőjeként, tanárként, anyukaként – ámulattal fordulok a diákjaink felé, akik már totyogós korukban párhuzamosan szólalnak meg angolul és magyarul. Az ovisaink felé, akik gátlások nélkül szövik az angol mondatokat és éneklik az angol dalokat a kisboltban vagy épp az utcán. A sulisaink felé, akik gyereknyelvvizsgákat tesznek le, és a tinijeink felé, akik már tudatosan építik a jövőjüket, és persze a szülők felé, akiknek köszönhetően eljutnak idáig.

683 Views